Tévézés

Hétvége. Szombat, szabad szombat. Mikor  végre nem kellett suliba menni.. Persze az volt a takarítós, piacra járós, nagymosás napja. Áztatás a kádban, bepakolás a  hajdú, tárcsás mosógépbe, utána centrifugázás. Milyen szabad szombat?! Ráadásul akkor mentek a tv-ben a legjobb műsorok. "Játsszunk bábszínházat", jó kis csehszlovák, királylányos, jelmezes mesefilmek, Mátyásos történetek Helyei Lászlóval (Isten Vele, és köszönömaz élményt :D). De nem nézhettem addig, amíg nem segítettem be a házimunkába. Rabszolgasors!.. ja, a bandzsa Isaura később volt, már gimisként. Mint a Zenebutik, és az eMTíVí. Akkor már egész éjjeleket  tévéztem végig. Az igaz, hogy hétfőnként rádiókabaré volt és szülőkkel ágyban összebújás. Sorozat csak keddenként. Gyalog jártunk iskolába, és útközben megvitattuk az élet dolgait. Délutánonként bandában bicajoztunk. Nyáron pedig nyakig merültünk a homokozóban, a széles határban sétáltattuk a kutyát.
Bekerültünk a waldorfba. "Ne nézzen tv-t a gyerek". És ismertették az összes tudományos, pszichológiai és egyéb magyarázatot, hogy miért. Jájj, ez így nagyon... izééé, nehezen kivitelezhető. Hiszen a tévézés mindennapos dolog.( A tájékozottság, a naprakész információ, a szórakozás eszköze- gondoltam.) Most hogy? Én nézem, ő meg ne? Vagy én se nézzem, csak titokban? Elmondták, meghallgattam, megértettem, DE... nem ment. Pont akkor lett 24 órás a minimax...még én is odaültem elé. Meg az a sok cuki mese, Pocahontas, Eldorádó..(bár szerintem inkább szólnak felnőtteknek, mint gyerekeknek). Szó mi szó a tv ment. Időnként keveset, de volt, hogy nem bírtam a harcot és hagytam neki, megunásig. 3 nap volt a rekordja, és megcsömörlött. Aztán ahogy a waldorfban ünneptől ünnepig éltek, és mint szülő részt vettem benne, megéltem velük készülődést  is (varrás, kertészkedés, szerep tanulás, éneklés, dekorálás) És a tévézés szépen kikopott a mindennapi használatból. Legalábbis Az enyémből .(És a gyereknek a példa mindenekelőtt ugye.) Ez kamaszkorban változott, de úgy láttam, hogy válogat, tudományt néz, ráadásul angolul, ha lehet.
    És most itt vannak a kisebbek, kezdődik  elölről. A szombati buliban elfáradtam és alig vártam, hogy a vasárnap, a vasárnap legyen kicsit a pihenésé. És akkor reggel 7-kor lopakodnak befelé a szobába... Átfut az agyamon, hogy fel kéne kelni, reggelit készíteni, felöltöztetni  a kicsit...mikor a fülembe kúszik a kérdés: "Nézhetünk tv-t?"Lábjegyzetben hozzátette, hogy addig legalább még pihenhetnék. ÁHHH,de nehéz a választás. "Igen"-búgtam és átfordultam a másik oldalamra. Az utolsó 20 perc, az szokott a legjobb lenni. 15 percnél üvöltést hallok. Nem a gyerekek, vmi "mese"a tv-ben. Úgy pattantam ki az ágyból, mintha égne a ház. Átvettem a távirányítást, és kikapcsoltam. Kell az nekem, hogy a délelőtt a tévében látottak folytatása legyen élőben?! A szemeim karikásak maradtak, a pihenés ismét egy távolinak tűnő álomkép lett. Még mindig ez a kérdés: tévézni, vagy nem tévézni? Volt, van és lesz az a pont, amikor a saját túlélésem miatt úgyis engedem. Amúgy meg az arányokon is sok múlik. Vannak-e élményeik? Több, élőbb, intenzívebb, mint a tv által nyújtott. Bár vannak filmek, amik ha kimaradtak volna az életemből nem az lennék ma, aki vagyok.
A választás szabad! És a waldorfban szabadságra nevelés van.