Munka, munka, munka...

Waldorf iskolát alapítani nehéz,  nagyon nehéz! Most nem fokozom tovább, de tudnám. De miért is? Talán mert a szülőkön múlik. Akik nem tanulták mi az a waldorf pedagógia, akik lehet ki se tudják mondani elsőre, hogy antropozófia (én legalábbis többször nekifutok mindig..) Akik sehol, senkitől, semmilyen ígéretet nem kapnak céljuk eléréséhez. Nincs garancia, biztosíték a jövőt illetően. Minden rajtunk múlik.Úgy, hogy közben vannak otthoni teendők, mindannyiunknak munkája; munkahellyel, vagy anélkül. A nap nekünk is 24 órából áll és nem kapunk fizetést érte, pedig szinte teljes munkaidőnyit foglalkozunk vele. "Mítingek"vannak, telefonálások, egyeztetés, tárgyalások, törvények átrágása, szabályokra figyelés. Egyikünknek sem tanulta, hogyan alapítsunk iskolát.

És mégis. Csináljuk, mert látá a szülő, hogy ez jó. Nem könnyű, mert lázasodnak befelé a gyerekeink. Az enyém biztos attól, hogy kevesebbet lát otthon. Ma is választanom kellett, hogy maradjak vele otthon, vagy menjek a megbeszélésre. Mert kezdődnek a bemutató órák, a rendezvények, az ovis bemutatkozások... és a hírek el kell jussanak az érdeklődőkhöz. Időben! Szórólap, plakát, időpont egyeztetés a vezetőkkel, a nyomdásszal.Választottam és  hálás vagyok, hogy itt vannak a nagyszülők.Így közvetlen ők is benne vannak a szervezésben. De azért ezek nehéz választások. S míg belemerülünk a munkába, lejár a parkolójegy...mikulás csomag, áááááá! Maradhatnék a komfort zónában, de állítólag a csodák azon kívül történnek. Én meg szeretem a csodákat. "Kukoríí, Kotkodaaa, mindennapra egy csoda."
 Szinte mindennap találkozom azzal a félelemmel (direkt nem kérdést írtam), hogy  hogyan tud beilleszkedni az életbe egy waldorfos. Vagyis, hogyan tud majd BOLDOGulni?  Szerintem a kérdésben benne van a válasz. Minimum 12 évet töltünk az iskolapadban, napi 8 órát töltünk tanulással, alaphangon. A házi feladattal, ha lelkiismeretes az ember gyereke, már pedig ezt várjuk el tőle, akkor 10-12 óra is lehet.A különórát, korrepetálást, felzárkóztatót nem számolom. Szóval tanulunk írni, olvasni, számolni, deriválni, kétismeretlenes egyenletet megoldani. Dogát írunk a periódusos rendszerből, képletekből. És ott van még az irodalom és történelem eseményei, szereplői több évszázadból, a világ minden tájáról. Az  Érettségi? Számok: 2-5ig bármelyik, bármilyen sorrendben. Akkor most már érett vagyok? És boldogan élek, míg meg nem halok?
A kérdés költői...
Hányszor hallottam, hogy  "tanulj, mert csak úgy lesz belőled vki!"  Közben azt látom, hogy vannak sok diplomások munka nélkül. Az oltár előtt megígérik, hogy holtomiglan, holtodiglan. Aztán  50% körül el is válnak. "Dolgozz keményen,első a munka, aztán a szórakozás, vedd komolyan!" És jól élek belőle? Hogy is van akkor ez a nagybetűs élet? És hogy készültem fel erre? És miért kötök ki  allergológusnál, pszichológusnál, kardiológusnál vagy lelki segítő csoportban 30-40-50 évesen?
 Kerengenek a facebookon az idézetek, hogy  "Te egy csoda vagy", és minden ember az. Meg hogy
" Felkelek, boldog vagyok, lefekszem..." és lájkoljuk, meg osztjuk, szorozzuk. Szóval a kérdésre, hogy egy waldorfos hogy tud beilleszkedni egy másik iskolába vagy  a nagybötűs életbe, egy kérdés a válasz. Én a szülő, hogy  tudtam?!